Na rég írtam már ide, most ezúttal nem egy cikket hanem elmélkedést hoztam magammal.

Szerintem érdemes rajta elgondolkozzni...

Volt már úgy mikor elgondolkodtál valakivel kapcsolatban?

Mikor arra a kérdésre jutottál, hogyan is mondjam el?

Azt, hogy hiányzik, hogy nincs egyedül.

Mennyire is fáj a szenvedése és az, hogy nem ölelhetem át.

Nem lehetek vele, nem vigasztalhatom, nem szerethetem.

Hogyan mondod el valakinek, hogy együtt érzel vele?

Megérted a gondjait, a félelmeit?

A félelmeket, miktől te magad is félsz.

Még is hogyan adhatnál bátorságot?

Mikor te magad se vagy az.

Mikor te se vagy biztos saját önmagadban.

Szeretnéd boldoggá tenni szeretteid életét, azzal, ha te leveszed a vállukról a terhet mind hiába.

Mindent te sem oldhatsz meg.

A leges legkedvesebb barátodnak hogyan mondanád meg, hogy ne adja fel a reményt.

Mikor te saját magad nyomorúságos és kilátástalan helyzetben vagy.

Mikor nem tudod, mit hozz a holnap és mikor nem látod a saját kapcsolatod jövőjét csak foszlányokat.

Foszlányokat mely nem jelent túl sok jót, csak vegetálást és elmúlást.

Hogyan legyél erős sas madár, hogy szárnyalhass a széllel szemben, mikor a szerelem annyi benned, mint ként cinkében a kemény téli időben.

Azt hiszed ezek a, kérdések egyszerűek akár egy pofon.

De nem az.

Hisz a szív dobbanásai, rejtet, titkokat őriz.

Nem tudhatod mire képes a másik és nem tudhatod mikre képes érted, a barátságodért azért, hogy te vagy neki.

De egyet ne felejtsd.

Valahányszor felteszed magadnak azt az első bizonyos kérdést.

Valamelyikőtöknek, bátornak és erősnek kell lenni, hisz akkor minden, amiért értelme lenne élni, elveszti az értelmét magát.

Az írás saját, ne LOPD!