Sziasztok! Sok szeretettel üdvözöllek benneteket!

Köszönöm a kolleginák felköszöntését!

Ma egy egészen érdekes nézőpontját vizsgálom a valóságnak cikkemben. Az ötletet Zserbi megerősítette az ő saját ötletével. Ma a cikkem egy kérdést vet föl. Én vagyok a középpontban? Te vagy a középpontban?

Mi emberek, úgy gondoljuk, hogy az egész világ úgy lett megteremtve, hogy nekünk mindenben megfeleljen. A dinoszauruszok azért pusztultak ki, hogy az emlősök térnyerésével az evolúció és a csoda randizhasson, és kapcsolatukból értelemmel rendelkező lényekké váljunk. Mindez semmi ahhoz a tényhez képest, hogy minden azért van úgy, ahogy ma így van, hogy én itt legyek. Te itt legyél. Ez az elmélet megállja a helyét, és valóban jó, ha elgondolkodsz ezen! Értékeld tehát magadat!

Azonban ha megkérdeznénk, mondjuk egy hangyát arról, hogy miért ilyen a világ, amilyen, akkor ő egész mást mondana. Ő azt mondaná, hogy azért van a Föld, azért van annyiféle állat és rovar, és az ember is az ő létének fennmaradásáért van itt. Mondjuk az ember igen sok szemetet hagy maga után, tehát kellett egy ilyen lény a hangyáknak, akik rengeteg szemetet hagynak maguk után. A hangyától kezdve, a farkason át, a zsiráfon és a bálnán keresztül, a dzsungelekben még fel nem fedezett rakásszámnyi rovarral bezárólag mindegyik úgy mesélné el az ő sztoriját, hogy a világegyetem minden törvénye annak a képletnek felel meg, hogy ő létezzen és fennmaradjon.

A CIKK FOLYTATÓDIK,KATTINTS A 'BŐVEBBEN'-RE!

Én azon a véleményen vagyok, hogy nem az ember van a középpontban. Ami pedig még fontosabb, hogy nem Én vagyok középpontban. Nap, mint nap, amikor végighaladok a világban A pontból B pontba, pl. a házamtól a Westendig, minden embert, aki csak szembejön velem, aki mellett csak elhaladok, az mellékszereplőnek tűnik. Igaz?  Én vagyok főszerepben. Pedig bárki idegent megkérdeznék éppen az utcán, azt vezetné le végül is, hogy éppen ebben az utcában, ahol őt megállítottam ezzel a kérdéssel, ő a főszereplő. Mivel most találkozik velem életében először, számára csak mellékszereplő vagyok. A szerelmünk, a családunk, a barátaink, az iskolatársaink és a munkatársaink válnak az életünkben főszereplőkké… igaz? Pedig körülöttünk is az utcán is, a buszon is, a boltban is, és számos más helyen is történnek emlékezetes események a mellékszereplőkkel is.

Én most 10 ilyen sztorit elmesélek, amit láttam, miközben csak mentem egyik helyről a másikra, vagy pont akkor ott voltam. Nálad is voltak olyan események az utcán, amelyeket megjegyeztél?

1. A metró aluljáróban mentem a Westend City Center felé. Már nem emlékszem, hogy mit csináltam ott, miért jártam arra, de itt láttam egy érdekes eseményt. A történet két koldus között zajlott le.

A két koldus egy férfi és egy nő volt. Régóta viselt öltözetűkben össze-vissza veszekedtek. A veszekedés, marakodásban csúcsosodott ki, majd a nő bő nyállal arcon köpte a férfit. Mire a férfi ránézett, majd hevesen megölelte.

2. Húsvét hétfőn buszon utaztam éppen, hogy meglátogassam egy hölgy ismerősömet, hogy meglocsoljam. Ez a történet szintén koldusokkal kapcsolatos.

A buszon az ablak melletti székre sikerült leülnöm (az ablak melletti ülést szeretem inkább választani ). Kinéztem az ablakon, és láttam az utcán három koldust, úgy emlékszem, hogy a járdán helyezkedtek el a ház falánál. Az egyik félig törökülésben hanyatt dőlt a falnak, a második ácsorgott és nézelődött, míg a harmadik bal kezére esően feküdt. Én a fekvőt néztem. Majd észrevettem, hogy a törökülésben ülő újjal elkezdi fúrni a fejét, kérdően ránéztem, hogy kinek mutatja, hogy: ”hülye”. Én azt gondoltam, hogy valamelyik társára fog mutatni, de rám mutatott.

3. A nyugati aluljárón mentem át, amikor hallottam, hogy egy bolond bácsi hangosan énekelget.

Ezen a napon pont a bűnt figyeltem megbújva a részletekben. Ezen az emberen gondolkodtam el a bűnről. Ez az ember bűnt követ el azzal, hogy botrányt kelt. Ám azok az emberek még nagyobbat vétkeznek, velem együtt, akik most lenézik őt a hülyesége miatt. Lenézzük őt, hiúságba esünk, megfeledkezünk pillanatra arról, hogy mi a Mi őrültségünk, továbbá pedig ha őt most lenéztük, nem-e fogunk másokat is lenézni később? Ha egyszer ezt megengedtük magunknak, mi a garancia arra, hogy később nem cselekedjük meg valaki mással?

4. Úgy emlékszem, hogy egy szórakozóhely felől mentem hazafelé. Laza fiatalokkal futottam össze.

Miközben mentem hazafele, fekete dzsekis, jó csajokkal mászkáló srácok jöttek velem szemben. Az egyik srác megállított, és megkérdezte, hogy tudok-e neki kábítószert adni. Mondtam neki, hogy nem, majd mentünk tovább a magunk úti célja felé. Elgondolkodtam azon, hogy valaki, akinek van barátnője és haverjai, és láthatóan pénzzel sincs gondja… miért akar droghoz jutni?

5. A Lehel téri Szent Margit templomnak a miséje után este beszélgettem egy ismerősömmel. Odajött hozzánk egy koldus, hogy talált egy pisztolyt.

A barátom mondta neki, hogy ássák el a pisztolyt. Kedvesen beszélgetett a csavargóval. Az illető megköszönte a tanácsot és elment. Tetszett, hogy a barátom ilyen intelligensen meg tudta oldani ezt a problémát.

6. Általános iskolásként mentem éppen iskolába. A Blaha Lujza téren vártam a buszt, és figyeltem, hogy egy lány hogyan védi meg magát egy erőszakos koldustól.

A részeg koldus odament hozzá, talán ismerkedni. Röhögcsélt és cicázni akart vele. A lány ráripakodott, lekapta a fickóról a sapkát, üvöltözött vele, az illető már tűnt volna el a sarokba, de ő még hozzávágta a sapkáját is. Kemény jelenet volt.

7. Szentmisén ministráltam. Egy idős házaspár pedig a Szentmise alatt készült kifosztani a perselyt.

Templomunk sok lopási kísérletnek színhelye volt már. Jól felkészült sekrestyéseinknek hála viszont nagyon rafináltnak kell lenniük. Mostanra már rejtett kamerák figyelik az érkezőket. Amikor a perselyfosztás történt volna pont akkor, amikor ministráltam, akkor még nem rendelkeztünk ilyen kütyükkel.

Éppen az átváltoztatási résznél tartottunk. Ez a Szentmisének a legszentebb része. Itt nagy csend és fegyelem szükséges. Ilyenkor nem illik mászkálni és beszélni sem. Úgyhogy minden mozgás feltűnő. Az idős házaspár megállt, elől volt a nő, és imádkozást színlelt. Mögötte pedig párja hozzálátott valódi szándékuk betetőzéséhez. Elimádkoztuk ezután a Miatyánkot, majd kézfogás kíséretében szólt a pap, hogy menjek be a sekrestyébe, és szóljak a sekrestyésnek, hogy gond van a főbejáratnál. Bementem és szóltam. A mise után elmondta az atya, hogy ez a házaspár így szokott lopni, hogy az egyikük imádkozást színlel, és közben a másik mögötte pedig megpróbálja feltörni a perselyt.

Itt jegyezném meg, hogy hallottam, hogy volt olyan tolvaj, aki az egész perselytartót vinni akarta. Ami egy igen nehéz és kétemberes holmi templomunkban, úgyhogy nem jutott vele messzire.

8. Én rocker vagyok. Ezt nem én választottam, hanem annak születtem. Most már külsőben nem annyira követem a stílust, de nem a ruha, hanem a természet és a viselkedés az, ami meghatározó ebben a kérdésben. Amikor viszont hordtam a bőrkabátot, és a fekete bakancsot, akkor odajött hozzám egy rocker az utcán, és megkérdezte, hogy mennyi az idő. Majd a rockerek kézjelével mosolyogva elköszöntünk egymástól. Ezt megjegyeztem örökre. Apróság, de attól kezdve jobban értettem ezt a világot.

9. Kiskoromban a nyugati aluljáróban egy bácsi egyházellenes lapot osztogatott

10.  Tegnap kicsit nehézkes lelkiállapotban ácsorogtam az aluljáróban. Megálltam az aluljáróban töprengeni. Egy örömlány folyamatosan odalépett hozzám és kérdezte, hogy nincs-e kedvem szexhez. Természetesen elutasítottam. Nem tudok megállni az aluljáróban csakúgy?

Kiskoromban a nyugati aluljáró még nem volt kupleráj. Ma már az. Megállok, és egyből odajön hozzám egy örömlány.

Nos… legközelebb vidámabb sztorikat hozok majd az utcáról! De ezeket nem elszomorításnak írtam. Ezek megmaradtak bennem, és ezért írtam ezeket le, amik így elsőre eszembe jutottak. Semmi másért. Csupán megmutattam azt, hogy akiket mellékszereplőnek, statisztikának nézünk a valóságban, ugyanúgy főszereplők, mint ahogy most mi vagyunk. Úgy gondolom, hogy nem vagyok főszereplő, hanem én is haladok egy középpont felé, vagy forgók körülötte. Talán egyszer mi is találkozunk, kedves Olvasó!